2014. február 23., vasárnap

Népességnövekedés

         Ma a Földön körülbelül 7 milliárd ember él.Ez a szám nagyon soknak tűnhet,hiszen az is,de közel sem olyan sok mint gondoljuk.Akit ez az adat nyugtalanít, képzelje el, hogy váll váll mellett állva az emberiség még ekkora létszámban is elférne Magyarország legkisebb megyéje, Komárom-Esztergom megye területén.Viszont hogyha azt nézzük,hogy az utóbbi pár évtizedben milyen hatalmas ütemben kezdett el szaporodni az ember,és ennek a számnak pár évtizede még csak a töredéke volt az emberiség létszáma,már talán mégsem annyira nyugtató a helyzet.Vajon mi lesz a jövőben?Aggódhatunk-e az emberiség,és ezáltal a saját sorsunk felől?
         Egyesek állításai szerint pár évtized,és a Föld kifogy a meg nem újuló energiaforrásaiból,valamint az édesvízkészletéből.Vicces,hogy habár a Föld 2/3-át víz borítja,az ivóvíz ennek mégis csak a 3%-át teszi ki.Szerintük pár évtized múlva az emberiség élet-halál harcot fog vívni ezekért a ma még természetesnek tűnő dolgokért,és csak a legerősebbek fognak tudni életben maradni.Mások szerint az emberiség fog saját magával végezni,a globális felmelegedés,a sok hulladék,környezetszennyezés,a klímaváltozás amelyet a Föld már nemfog tudni elviselni.Vannak akik azt állítják,hogy a végzetünket a technológiának köszönhetjük majd,az atomháborúknak.Olyan fegyvereknek,amelyek képesek lennének elpusztítani az egész Földet.A Discovery Channelen láttam egy műsort,ahol egy ember az egész életét egy föl alatti lakhely építésére szánta rá,hogy ezáltal megvédhesse magát és családját valamint még sok embert az esetlegesen bekövetkező csapás elöl.
Az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re 9,2-9,3 milliárdra nő a létszám.A becslések szerint a 9 milliárd lehet a maximum,hiszen akármilyen furcsának is tűnik az utóbbi időben hatalmas népességnövekedés alapján,de az utolsó negyed évszázadban csökkent a népesség évről-évre meghatározott növekedése.Ez a népesség csökkenésének köszönhető,hiszen a következő egymilliárdos fordulópont csak 14 év múlva következik be,amely 2 évvel több mint az előző milliárdos fordulóé.Tehát egy valami biztos,ez a bolygó mindig elég nagy lesz ahhoz,hogy mindannyian elférjünk rajta.Már csak magunkon kéne változtatni,hogyha azt akarjuk,hogy unokáink is kényelemben és békében élhessenek e Földön.Azt hiszem,ha másra nem is,de figyelmeztetésre mindenképp jók ezek a különböző feltevések a hamarosan elkövetkezendő végről.

2014. február 22., szombat

Szabadság,szabad akarat,sors és végzet

              "Kiosztják a kártyákat - szerintem így születtünk. Hogy milyen lapja van az embernek, azt befolyásolja a genetika, a környezet, az idő. Ebben nincs szabadság, nincs választás... "
Sokat gondolkoztam én is azon,hogy mi szablya meg a személyiségünket,a viselkedésünket.Csak saját magunk vagy van esetleg más,külső irányító is amibe nekünk nem lehet beleszólásunk.Úgy gondolom hogy igen,van.Ez a külső irányító a genetika.Gondoljunk csak abba,hogy a férfiak és nők is teljesen másképp viselkednek és reagálnak dolgokra,mert más-más ősi ösztönök vannak bennük.Ez szerintem egy emberen belül is így van,és nagy mértékben befolyásolja az illetőnek a személyiségét is.Azonban ez csak egy alap meghatározó dolog amivel születünk,belénk van kódolva és nem tudunk vele mit csinálni.Az már viszont csak rajtunk múlik,hogy ezen miképpen változtatunk,hogyan formáljuk.Kiemeljük a jó tulajdonságainkat és hasznosítjuk azokat,vagy ellentétben,a rossz tulajdonságainkat még jobban erősítve válunk egy közutálatnak örvendő személyiséggé.Ez csakis rajtunk múlik,és csak saját magunk vagyunk felelősek a tetteinkért.Véleményem szerint a sorsunkat is és a végzetünket is nagyrészt mi irányítjuk.Sok külső hatás kényszerére tesszük azokat a dolgokat,amely sorsunkat és végzetünk befolyásolhatja,de ugyanakkor mindig van választási lehetőségünk.
Sokszor mondjuk hogy "nincs más választásunk",igazából van,csak a legkevésbé rosszat választjuk olyankor.Ha mindig próbálunk helyesen dönteni és cselekedni,sorsunk is jobbra fordulhat,és végzetünkön is változtathatunk.Úgy gondolom,hogy ahhoz,hogy bölcsen és meggondoltan tudjunk cselekedni és dönteni,tanulni,tapasztalni és érni kell.Sokszor az emberek gondolkodás nélkül vágnak bele dolgokba,csak érzelmeik hajtják.Ezek a dolgok vezetnek sokszor visszafordíthatatlan katasztrófákhoz,gondokhoz ami végleg meg tudja változtatni az életünket.Ugyan létezik szabadság,és szabad akarat,tehát elvileg azt csinálunk amit akarunk,de ez mégsem teljesen igaz.A szabadság is csak addig tart,amíg nem élünk vissza vele,és betartunk bizonyos korlátokat,az emberi társadalomban elfogadott dolgokon nem lépünk túl.Amint ezen túllépünk,szabadságunkat és emberségünket is elveszíthetjük.
És ez az a szabadság,amit már soha többé nem kaphatunk vissza.Szóval igen,az élet egy játék és mind külön lapokat kapunk amikor elkezdjük,amelybe nem szólhatunk bele.Az viszont,hogy ezekkel a lapokkal hogy játszunk,csakis rajtunk múlik.Élj tisztességesen,és reméld hogy az élet is tisztességes lesz veled.

2013. november 3., vasárnap

A divat és követése

Ahogy telik az idő,úgy változik az emberek között a divat is.A divat egy dolog,valami ami mindig létezett és mindig megújul,és az emberek egy része előszeretettel követ,másik része pedig teljesen vagy részben elzárkózik tőle,csak húzza a száját miközben egy saját magának megteremtett stílust követ és képvisel.Akárhogyan is,a divat része az életünknek,és bármilyen ízléstelen,szokatlan vagy taszító is az sokszor,el kell fogadni.Hiszen nagyon sok ember követi a divatot,és ha ezeket az embereket mind kiutáljuk vagy kerüljük azért,mert ők más "bandába" tartoznak,akkor bizony előbb utóbb azon kapjuk magunkat,hogy antiszociálisak vagyunk,ami nem jó dolog,depresszióhoz vezet meg egyéb finomságokhoz.A divat folyton arcot cserél,mindig új és új dolgok jönnek elő,ugyanakkor nem is annyira újak,hiszen a megújulás a régi divatelemekből veszi elő alapjait,és a mai kor alakja szerint formálja azt.A divat nem csak egyfajta öltözködési vagy hajviseleti stílust jelenthet,hanem tulajdonképpen a társadalom egész jellemét is.Az hogy hogyan beszélgetünk egymással,hogyan viselkedünk,miket csinálunk,miket eszünk-iszunk,bármit befolyásolhat.A divatot követni véleményem szerint jó dolog,de nem szabad hagyni hogy azért teljesen magával ragadjon minket,mert ha már a beszédünk is ugyanaz a sok sablon duma amit minden divatkövető kortárs beszél,akkor az ember majdnemhogy egy sorozatra gyártott robottá válik.Ha nincs saját véleménye és gondolatai,nincs egyénisége sem,és ez nagyon unalmas tud lenni.De komolyan,holt unalmas.Az én szerény véleményem szerint kövessük a divatot,nagyon jó dolog is az,de azért maradjon meg egy saját egyéniségünk saját gondolatokkal,véleményekkel és azért még jobb dolog tud lenni,ha valaki egy annyira erős egyéniség,hogy egy teljesen szabad stílusa van,hiszen ezek az emberek mindig jobban kitűnnek a társadalomból,ezáltal jobban fel is figyelnek rájuk.Nos,ez az én véleményem a divatról.Ahogy másnál is,itt is meg kell találni az aranyközéputat.

2013. október 30., szerda

Felfogható-e emberi ésszel a világ működése?

"Lenni, vagy nem lenni,ez itt a kérdés."-hangzik el az idézet Shakespeare 410 évvel ezelőtt megírott Hamletjéből.410 év bizony sok idő,de ha most azt füllenteném,hogy ez az idézet 1410,vagy 11410 évvel ezelőtt  íródott,még az is helytálló lenne.Hiszen az embereket a legrégebb óta foglalkoztató kérdés: mi az hogy élet?Mára már meg tudjuk határozni fizikailag,biológiailag és különböző tudományi nyelveken az élet fogalmát,hiszen nagyon sokat fejlődött az emberiség az évezredek során,de mind csak egyvalamit tudunk.Az élet egy folyamat,ami azzal kezdődik hogy megszületünk,és azzal ér véget hogy meghalunk.De azt semelyikünk sem tudja,és nem is tudhatja,hogy mi is pontosan az az élet,és hogy mi van utána.Sok vita van persze ebből a különböző vallások között,illetve az ateisták és materialisták stb. között,de ők is ugyanolyan hús vér emberek,ugyanolyan formájú és színű,valamint ugyanolyan működésű elvű szerv ketyeg a koponyájukban,az agy.Csak a személyiségük más,de bizony azt ők sem tudhatják,hogy pontosan mi is következik a földi élet után.Ha erre azt a kérdést teszik fel nekem :Felfogható-e emberi ésszel a világ működése? A válaszom nem,szerintem nem fogható fel.De ez nem azt jelenti hogy nem tudjuk befolyásolni azt.Hiszen a világot amelyben mi vagyunk a legfelsőbb és legerősebb faj,ki más tudná irányítani mint mi?És bizony nagyon sok esetben sajnálatos dolog az hogy mi irányítjuk.Az ember fukarsága,lustasága és önimádata teszi tönkre ezt a világot.Vicces,hogy mi,akik előrébb is visszük a világot,közben le is romboljuk azt.Hogy létezik-e sors?Ezt a kérdést már sokszor feltettem magamban,de sose tudtam rá választ adni.Szerintem a sorsunkat magunk irányítjuk,de sokszor érzem úgy amikor valami különleges történik velem hogy hmm,ezt bizony a sors akarta így.Már fentebb említettem a vallásokat,amihez ugyebár szorosan kapcsolódik Isten léte,hiszen az ő tiszteletén alapul az egész vallás kérdés.Isten egy felsőbb hatalom amely megteremtette a világot,irányítja azt és a kezében tartja az emberek sorsát.Még a legmélyebb ateistának is bele kell gondolnia abba hogy valami megalkotta ezt a világot,valami felsőbbrendű hatalomnak kell lennie hogy mindez létre jöhessen,hiszen nem lehet véletlen hogy mindannyian itt vagyunk ezen a földön,és hogy pont mi vagyunk itt,velünk történik mindez.Ha nagyon mélyen belegondolok nevezhetem ezt egy csodának is,mert lehet hogy sokszor kellemetlen és fájdalmas dolgokat élünk át az életben,de gondoljunk arra a sok gyönyörű  dologra,amelyet ez az élet nyújtani képes nekünk.Hiszen nem azért élünk hogy keseregjünk és csak a rosszra tudjunk gondolni,azért élünk hogy boldogak legyünk és teljesítsük a saját földi életre kiszabott küldetésünket,hogy jobbá tegyük azt a világot amelyben élünk.Lehet hogy nem fogható fel emberi ésszel a világ működése,de amíg élvezzük,amíg vannak szeretteink akikre támaszkodni tudunk,amíg azok az emberek vagyunk akiktől olyan jó ez a romlott világ,addig felesleges megérteni hogy miért.Csak éljünk,és tegyük a dolgunkat.Ez az én jelmondatom.

2013. április 2., kedd

Bűn és Bűnhődés

Hammurapi óta a bűnös embernek bűnhődnie kell.Szemet szemért,fogat fogért.Így ment régen.Szerintem ez nem volt rossz büntetés,habár ezzel a szerencsétlen áldozatnak nem volt jobb,de legalább megkapta elkövetője is a méltó büntetését.A kemény és hatásos büntetés nagyon fontos véleményem szerint egy nagyobb bűn elkövetése után.Több mindent is el lehet vele érni.Vagy azt,hogy az embernek soha többé ne jusson eszébe még egyszer elkövetni,vagy pedig azt,hogy örök életére megbánja,vagy mindkettőt.Dante büntetései viszonylag kemények,habár nem annyira,mint ahogy az a középkorban illő lenne.Viszont az a kegyetlen nagy részükben,hogy örökké tartanak,vagyis örök életükre szenvedniük kell a bűnösöknek.Az örök szenvedésnél nincs rosszabb,még a pillanatnyi halálos szenvedés sem.Viszont léteznek olyan "emberek",akik ezt is kiérdemelnék.Ha olyan nagy bűnről van szó,akkor a büntetésnek is olyannak kell lennie,hogy az embert teljesen tönkretegye mind fizikailag,mind lelkileg,ahogyan ő is tette másokkal.Akkor talán átérzi bűnének súlyosságát,de előfordulnak olyan menthetetlen emberek,akik még szenvedésük pillanatában sem bánják meg tetteiket.Az ilyeneknek semmiképpen sem érdemes élni,mégis vannak olyanok,akik ép bőrrel megússzák és bűnösként járkálnak közöttünk büntetlenül.Bízom abban,hogy az élet megbüntet mindenkit,aki érdemes rá,de mint mondtam,sosem lesz ez a világ bűntől mentes,hisz nem vagyunk egyformák,és nem mindenki úgy gondolkozik ahogy mi,békében élni akaró emberek.

Kis bűnök, nagy bűnök

Mindannyian követünk el bűnöket.Kisebbeket,nagyobbakat,semelyik ember sem tökéletes.Amit egyedül a bűnösség ellen tenni tudunk,hogy a tökéletességre törekedünk.Félreértés ne essék,nem lehet azt elérni.De ha már törekszünk is rá,azzal arra is törekszünk,hogy minél kevesebb és minél kisebb bűnöket kövessünk el.Talán emberi mércében ezt hívják tökéletességnek.A középkorban sokkal könnyebb volt nagy bűnöket elkövetni mint manapság.Sokszor ha nem is tett az ember semmit,akkor is meg kellett halni a "bűnért" amit elkövetett.Hála az égnek,hogy nem a középkorba születtünk,nem volt egyszerű életben maradni azokban a sötét időkben.Danténél és a középkori elvek szerint is,az egyház egy fontos tényezője a bűnöknek.Ha valaki nem volt megkeresztelve,már alapból bűnösként kezdett,ezt értve azokra is,akik még a kereszténység ideje előtt éltek.Azonban Danténél ez számított a legkisebb bűnnek.Ő már előtérbe helyezte az emberi értékeket,az igazságtalanságot valamint az árulást,és ezt nagyobb bűnként kezelte,mint az Isten ellen irányuló bűnöket.Szerintem Dante pokla egy átmenete a mai és a középkori bűnnek számított cselekedeteknek.Az ésszerű és az ésszerűtlen között ragadja meg valahol Dante az igazságszolgáltatást.Szerintem más életének az elvétele nagy bűn.Nagyobb mint a sajátunké,habár az is bűn,hiszen ezzel szeretteinknek okozunk súlyos lelki fájdalmakat,viszont magunkhoz van jogunk,másokhoz nincs.Ezt kicsit megvetőnek találtam még Danténél,azonban az értékrendje az enyémhez képest nagyjából rendben van.Ez azt bizonyítja számomra,hogy eltelt azóta több száz év,az emberek mégsem változtak,csak kicsit modernebbek lettek.És sajnos mindig ott lesz a bűn ebben a világban,mert egy ilyen világban élünk.Hogy jobbá tegyük,arra kell törekednünk,hogy mi minél kevesebb,minél kisebb bűnöket kövessünk el,és mindig legyen a szemünk előtt a saját értékrendünk.

Mennyire fontos a helyesírás?

Folyton rohanó,modernizálódó világban élünk ahol sajnos egyre jobban feledésbe merül a magyar nyelv teljes kihasználása illetve a szókincs gyarapítása,választékos nyelv használata.Mivel az embereknek nincsen arra ideje,hogy mindent kifejezzenek,közöljenek annyi idő alatt,mint amennyi időt ez igénybe venne a szavak megfelelő használata mellett,lerövidítik,becézgetik,egybeírják őket.Én úgy gondolom hogy ez rövid távon még nem is olyan nagy probléma,hiszen erről az egyre nagyobb ütemben való rohanásról nem feltétlen csak mi tehetünk,de hosszútávon ez sajnos elősegíti a magyar nyelv lassú halálát.Pár évtizeddel ezelőtt az emberek ha érdeklődni akartak a másik ember iránt ezt kérdezték: Mi újság veled barátom? Ma már csak: Mizu veled?  Pár évtized eltelik és ez még kritikusabb lesz,mondjuk ilyen formában: zu vd? Ennek viszont már mondhatni köze sincs a magyar szavakhoz,sokkal inkább valami visszamaradott népnek a kommunikálásához.Érdekes,hogy ahhoz képest hogy a világ egyre modernebb,a kommunikáció egyre jobban fejlődik vissza az őskor fele,és ami a legjobb az egészben,hogy ezt pont a világ modernizálódása okozza.Sajnos ugyanúgy kevés ember tud helyesen írni,kevés hibát ejtve.Nagyon rossz az arány.Nap mint nap látok olyan embereket a Facebookon akik ilyeneket írnak: megosztya, haggyál már, stb. Hogy mennyire fontos a helyesírás? Ezekből a dolgokból rögtön le lehet olvasni egy embernek a műveltségét,akár személyiségét is,és más emberek számára ez nagyon elítélendő tud lenni.Sokak pedig észre sem veszik,mert ők ezt természetesnek gondolják.Én nem ítélek előre a helyesírás alapján,hiszen ez nem ad okot arra,hogy megítéljünk más embereket,de szerintem mindenképpen fontos folyton tanulni,figyelni és gyakorolni a magyar nyelvet,hiszen kis nemzet vagyunk,össze kell tartanunk és ápolnunk kell,mert a mi nyelvünk egy ősi kincs,amely nem adatik meg minden nemzetnek.